Ugrás a fő tartalomra

Kóros "kanpara"

 

 

 A magam részéről – mint tenyésztő – mindig is fontosnak tartottam, hogy a tőlem kikerülő kanok ne csak jó kezekbe kerüljenek, hanem lehetőséget is kapjanak arra, hogy megmutassák magukat. Gyakran kifejezetten forszírozom a gazdákat, hogy vigyék el a kutyát kiállításokra, és minden segítséget megadok ehhez: elmagyarázom a nevezést, segítek a felkészítésben, elkísérem őket és segítek a felvezetésben is. Nem azért, mert mindegyikből sztárkutyát szeretnék faragni, hanem mert egyszerűen sosem lehet tudni, melyik egyed lesz az, amelyre később egy másik tenyésztőnek szüksége lesz. A pumi fajtában mindig is jelen volt a fedezőkan-hiány, és minden új, jó típusú kan felbukkanása kincs az egész állomány számára.

 

Fifike az első kiállításán

 

 Ahogy én mondani szoktam: nem a bírónak állítom ki a kutyát, hanem a ringszélén álló tenyésztőtársaknak. A bíró aznap hoz egy döntést, aztán továbblép. A tenyésztőtárs azonban ott áll, figyel, összehasonlít, és a fejében már épül a jövő: látja a típust, a csontozatot, a karaktert, és eldönti, hogy ez a kan lehet-e az ő következő párosításának apja. Az ő érdeklődése az, ami számít. Az ő döntései azok, amelyek formálják a következő generációkat.

 Éppen ezért tartom fontosnak, hogy ezeknek az ígéretes kanoknak ne véletlenszerű kiállításokat válasszunk, hanem olyan rendezvényeket, ahol biztosan sok pumi lesz jelen. Ha a kan egy nagyobb pumi-mezőnyben mutathatja meg magát, annak teljesen más az értéke. Ott látják a tenyésztők, össze tudják hasonlítani más vonalakkal, és sokkal nagyobb az esélye, hogy valaki felfedezi benne a saját tenyésztési terveihez szükséges puzzle-darabot. Egyszerűen: minél több pumi előtt kell megmutatni egy kan értékét. És egy tenyésztő nem az alapján dönt, hogy ki fogja a póráz végét vagy hogyan lett felvezetve a kutya.

 És ha már a tenyésztésről beszélünk: a bemutatás önmagában nem elég. A kötelező egészségügyi szűrések elvégzése ugyanilyen fontos. Egy kan akkor válik valóban használhatóvá, ha a gazdája és a tenyésztője közösen gondoskodnak arról, hogy a csípő-, könyök-, térd-, szemvizsgálatok és a szükséges genetikai tesztek rendelkezésre álljanak. Ezek nemcsak a tenyésztési alkalmasságot igazolják, hanem bizalmat is építenek a tenyésztők között. Ha egy kan szűrései rendben vannak, és a kiállításokon is szépen szerepel, az egy olyan kombináció, amelyre mindenki szívesen támaszkodik.

 Ezért is javaslom, hogy törődjünk a tőlünk származó kutyák menedzselésével. Tartsuk a kapcsolatot a gazdákkal, kövessük a fiatal kanok fejlődését, segítsünk nekik eljutni olyan kiállításokra, ahol valódi értéket jelent a jelenlét, és támogassuk őket abban, hogy a szűrések megtörténjenek. Igen, ez időt, energiát és néha nem kevés pénzt is igényel. De hosszú távon ez az, ami a fajtát előre viszi.

 És ami a legszebb az egészben: ha mi így állunk hozzá, mások is így fognak. Ugyanebből az okból kifolyólag valaki egyszer majd pont nekünk tesz jót. Elhozza a kanját, megmutatja a ringben, elérhetővé teszi a fedeztetést, és ezzel gazdagítja a pumi jövőjét.

 Ha ezt a közösségi szemléletet megtartjuk, a pumi nemcsak megőrzi, hanem tovább erősíti mindazt, amiért szeretjük.

 

Fodor Zsolt/Pastorius kennel 

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Amikor a kutya nem bohóc, hanem családtag

  Mint mostanában annyi minden, ez a gondolatmenet is egy kommenttel indult. Egy képen egy pumi volt látható: ruhában, kiscipőben. Valaki odaszúrta alá: „Miért kell bohócot csinálni a kutyából?” A kommentelő egy dolgot nem vett figyelembe: a kép Finnországban készült. És Finnországban a tél nem metafora. Itt az, hogy mínusz húsz fok van, nem szélsőség, hanem időjárás. Az, hogy a hó betapad a kutya talppárnái közé, nem elméleti lehetőség, hanem mindennapos probléma. A kiscipő nem divatkellék, hanem eszköz: azért van, hogy a kutya tudjon futni, megállás nélkül, fájdalom nélkül, anélkül, hogy ötpercenként ki kellene szedni a jéggé fagyott havat a mancsai közül. És igen, itt északon – Finnországban, Svédországban, Norvégiában – a mínusz húsz, mínusz harminc, néha mínusz negyven fok nem egy-egy éjszaka, hanem hetekig, akár hónapokig tartó valóság. Ez nem trend. Ez alkalmazkodás. Azért ütött meg ez a komment, mert eszembe juttatta: Magyarországon húsz–huszonöt éve ugyanez a gondol...

Kutyabeszéd

    A kutyák évezredek óta a társaink, és az idők során egyedi módokat fejlesztettek ki a velünk való kommunikációra. Az emberekkel ellentétben, akik elsősorban a verbális kommunikációra támaszkodnak, a kutyák különféle jeleket használnak érzéseik és szándékaik közvetítésére. Ezeknek a jeleknek a megértése nagymértékben erősítheti az emberek és a kutyák közötti kapcsolatot.   A kutyák rendkívül kifejező állatok. A kommunikációhoz testbeszédet használnak, például farokcsóválást, arckifejezéseket és fülelhelyezést ami a pumi esetében különösen jellemző, ugyanis rendkívül „játékos” fülei vannak. A   farok csóválás gyakran boldogságot jelent, míg a lapított fülek félelmet vagy agressziót jelezhetnek. Ezeknek a vizuális jeleknek a felismerése elengedhetetlen a kutya érzelmi állapotának értelmezéséhez. Az ugatás, morgás, nyafogás és vonyítás mind olyan hangzás, amelyet a kutyák önkifejezésre használnak. Minden hangnak a kontextustól függően eltérő jelentése lehet...