Svédországban jártunk...


 És íme a beszámoló a Svédországi Magyar Fajták Klubkiállításáról. Én már korábban is terveztem, hogy részt veszek egy ilyen eseményen, bár nem feltétlenül az idei évre gondoltam, de egy kis svéd unszolásra és invitálásra nem nagyon lehetett nemet mondani. Most már utólag mondhatom, hogy kár lett volna kihagyni.

Először is ismerkedjünk egy kicsit a kiállítás helyszínével. Linköping, Stockholmtól 200 km-re található dél-nyugatra. Egyeteméről és csúcstechnológiai iparáról híres. A város mellett található Roxen tó partján a Sandviks kempingben került megrendezésre a kiállítás. Egészen fantasztikusan gondozott környezet, gazdag madárvilág és a kutyáknak külön fürdőzésre kijelölt partszakasz. 



A kiállítás szombaton volt, de persze már sokan megérkeztek pénteken és a ring kijelölése után már a legtöbben fel is állították a kiállító sátraikat mellette. Amire szükség is volt, mert nagyon meleg volt. Legalábbis az itten viszonyokhoz képest. 



A bírálatok reggel 9-kor kezdődtek. A Magyarországról meghívott bírónak Dr. Hudák Péternek a dolgát a szervezők próbálták enyhíteni azzal, hogy a bébi és kölyök osztályos kutyák bírálatát a svéd Christoffer Beckman végezte el. Így (csak) 70 magyarfajta kutyáról kellett leírást adnia. (9 mudi, 1 komondor, 22 puli és 38 pumi) 


A pumik bírálata egy óra körül kezdődött és nem is kellett sokat várni, hogy megdobbanjon a szívem, mert növendék osztályban a két fekete kan közül az egyik olyan volt akiről nem tudtam levenni a szemem. Ekkor éreztem, hogy alighanem a fajtagyőztesünk is meg van. Persze ekkor még nagyon az elején jártunk, de a kan mezőnyben nem akadt kihívója. Itt is, mint általában a szukák mezőnye népesebb volt és egységesebb is. Jó volt látni, hogy méretbéli különbségek nem igazán jelentősek. (Volt láthatóan nagy méretű kan, de őt nem is nevezte a gazdája.) A szukáknál egy magyar tenyésztésű kutya nyert. Végül a fajtagyőztes címet a növendék kan nyerte. Bemutatásra került még egy utódcsoport és két tenyészcsoport is.  (eredmények hamarosan)  (még több kép link lentebb)

Maktez Zackary & Cseresznyéskerti-Csalfa Zanza bíró: Dr Hudák Péter


A résztvevők türelmesek voltak a hosszúra nyúlt kiállításon, ahol 5 óra körül még tombola sorsolás, fiatal felvezetők versenye is volt. 
A vacsorára a kemping éttermébe került sor, melyen kb. 40-en vettek részt. Itt alkalmam volt megkérdezni Dr. Hudák Pétert, aki nemrég az NPE kiállításán bírált, hogy milyennek látja a két kiállításon bemutatott egyedeket. Elmondása szerint az Anghi Kupán homogén, egységesen jó állományt látott, amit a svéd felvezetett kutyákról is el lehet mondani, annak ellenére, hogy kétszer annyi kutya került bemutatásra, nem volt benne nagy szórás.
A másnapi agillity és engedelmességi programokról nem igazán tudok beszámolni, mert nem vagyok korán kelő típus. De voltak. :) 



Ez egy nagyszerű kiállítás volt egy csodás helyen, sok szép pumival! Még több képet a kiállításról és a környék nevezetességeiről a facebook oldalunkon találhattok.



http://svkfur.com/ 


KAN JUNIORKLASS
34. AKINNAZ PASI SE31597/2014 f 2014-04-15
e. Arkosligeti Kocos Abbizony SE46906/2012
u. Fagra SE24884/2011
Uppf. Annika Lindén Torsåker
Ägare Annika Kronstrand Vimmerby
Excellent, 3:a juniorklass, CK
35. AKINNAZ QUE TOTTE SE41297/2014 f 2014-05-30
e. Pusztasarja Forrás METPM6556/12
u. Akinnaz Gaya SE41330/2011
Uppf. Annika Lindén Torsåker
Ägare Birgitta Mellberg Karlstad
very good
36. NO JV-14 NO V-14 CSERESZNYÉSKERTI-CSALFA ZUZMÓ
SE32507/2014 f 2014-02-01
e. Csunyatelepi Jóbarát METPM 6164/10
u. Cseresznyeskerti-Csalfa Varázs METPM 6208/10
Uppf. Anikó Gergely UNGERN
Ägare Anna Dahlberg Tierp
Excellent, 2:a juniorklass, CK
37. MARIELL DE MARQUE LHURIZ AV FYLGIA
SE52350/2014 f 2014-08-29
e. Borgarmarken´s Mustang Cobra S52855/2007
u. Okoska Koroscenko se38355/2011
Uppf. Ingemarie Gradell Åby & Lena Johansson Skärblacka
Ägare. Ewa Granath & Lena Johansson Moholm
Excellent, 4:a juniorklass
38. MARIELL DE MARQUE LOREMO AV FYLGIA
SE52352/2014 f 2014-08-29
e. Borgarmarken´s Mustang Cobra S52855/2007
u. Okoska Koroscenko se38355/2011
Uppf/Ägare Ingemarie Gradell Åby & Lena Johansson Skärblacka
Excellent, 1:a juniorklass, CK, Reserv-cac, 3:a best male, Best junior and BIS junior
KAN
UNGHUNDSKLASS
39. CHANKAZZ DELLING SE49980/2013 f 2013-08-08
e. Arnie Bohemia Vivace S11770/2009
u. Chankazz Bobitaz 51490/2007
Uppf. Lotta Arne Karlskoga
Ägare Emma Willblad Österhaninge
Excellent, 2:a unghundsklass, CK, 4:a best male
40. KISKÖDMÖNÖS CSETNEKI CSIKOS SE47031/2014 f 2013-07-15
e. Karvakorvan Örrimöykky ER31576/04
u. Kisködmönös Angyika METPM6210/10
Uppf. Julia Szurdoki, Monor Budapest UNGERN
Ägare. Janos Papp, Höganäs
Do not compete
41. MAKTEZ ZACKARY SE54042/2013 f 2013-09-18
e. Wayfaring Stranger SE16520/2010
u. Maktez Khalaz S21267/2009
Uppf. Christina Elmsäter, Jönköping
Ägare. Lennart Jacobsson Arboga
Excellent, 1:a unghundsklass, CAC, BOB (they didn’t stay for BIS)
ÖPPEN KLASS
42. APRÓDOMBI JELES JELLEM FI17299/14 f 2012-05-18
e. Veresi Akácos Fürge MET.Pm.6399/11
u. Galla-Hegyi Jázmin MET.Pm.5193/04
Uppf. Dankóné Radványi Petra / Szigethalom, UNGERN
Ägare. Fodor Zsolt, Helsinki Finland
Excellent, 2:a öppen klass
43. MARIELL DE MARQUE ISKO FYLGIABRODER
SE56183/2012 f 2012-09-17
e. Inflame's Black Winterday S56415/2005
u. Okoska Koroscenko SE38355/2011
Uppf. Ingemarie Gradell Åby & Lena Johansson Skärblacka
Ägare. Annica Danielsson Skänninge
Excellent, 1:a öppen klass, CK
44. SE JW-13 SE W-15 SE Ag(hopp)Ch
MARIELL DE MARQUE ISOO FYLGIABRODER
SE56185/2012 f 2012-09-17
e. Inflame's Black Winterday S56415/2005
u. Okoska Koroscenko SE38355/2011
Uppf. Ingemarie Gradell Åby & Lena Johansson Skärblacka
Ägare. Lena Carlsson Uppsala
Excellent, 3:a öppen klass
45. NOISY DOG´S EXELSIOR SE40224/2012 f 2012-04-29
e. Scirpasta Iazongo FI41786/09
u. Jellum's Gigi FI57168/09
Uppf. Carita Friberg, Finland
Ägare. Katarina Bergqvist Södertälje
Do not compete
CHAMPIONKLASS
46. SE JV-12, HU CH, SE UCH , NO UCH, DK UCH, DK V-13
MARIELL DE MARQUE FRICO FYLGIA-BARN
SE50553/2011 f 2011-07-23
e. Napos Gabor FIN41285/05
u. Okoska Koroscenko SE38355/2011
Uppf. Ingemarie Gradell Åby & Lena Johansson Skärblacka
Ägare. Lena Johansson Skärblacka
Excellent, 2:a championklass, CK
47. SK UCH SE UCH MARIELL DE MARQUE ISAR FYLGIABRODER
SE56181/2012 f 2012-09-17
e. Inflame's Black Winterday s56415/2005
u. Okoska Koroscenko se38355/2011
Uppf. Ingemarie Gradell Åby & Lena Johansson Skärblacka
Ägare. Ewa Granath Moholm¨
Excellent, 1:a championklass, CK
VETERANKLASS
48. C.I.B FI UCH SE UCH EIFOSZAN DOMINIC S46981/2007 f 2007-06-07
e. Karvakorvan Yabadabadoo S61162/2003
u. Eifoszan Csafra Cherubim S49180/2004
Uppf. Anne Sofie Green Hansén Karlskrona
Ägare. Susanne Rigestål, Nyköping
Excellent, 2:a veteranklass, CK
49. SE UCH NO UCH NO V-09 SE V-10 SAGCH C.I.B WW-12 SE VV-14
SE VV-15 INFLAME´S BLACK WINTERDAY S56415/2005 f 2005-06-21
e. Kilvan Lang S11834/97
u. Napos Csillavirag FIN12408/01
Uppf. Eeva Mattila FINLAND
Ägare. Lena Carlsson Uppsala
Excellent, 3:a veteranklass
50. C.I.B KBH V-08 NORD UCH SV-07
MARIELL DE MARQUE A-LAGETS ALLWIN S52497/2005 f 2005-07-05
e. Mariell de Marque Lurifax Handy-man S45248/96
u. Kilvan Lany Bagarsjö S12026/97
Uppf. Ingemarie Gradell Åby
Ägare. Elisabeth Palmcrantz Norrtälje
Excellent, 1:a veteranklass, CK, 2:a best male, BOB-veteran, BIS-3 veteran
SZUKA
JUNIORKLASS
51. AKINNAZ QINA SE41301/2014 f 2014-05-30
e. Pusztasarja Forrás METPM6556/12
u. Akinnaz Gaya SE41330/2011
Uppf. Annika Lindén Torsåker
Ägare Lotta Arne Karlskoga
Excellent
52. AKINNAZ Q`SMI SE41299/2014 f 2014-05-30
e. Pusztasarja Forrás METPM6556/12
u. Akinnaz Gaya SE41330/2011
Uppf. Annika Lindén Torsåker
Ägare Ida Bohlin Andersson Örebro
Excellent
53. IMSE VIMSE CATWOMAN SE26074/2014 f 2014-03-16
e. Mariell De Marque Isar Fylgiabroder SE56181/2012
u. Bennaz' Uu-Uszih Kru-Nhis S28416/2008
Uppf. Ewa Granath Moholm
Ägare. Jimmy Kronstrand Vikingstad
Excellent, 1:a juniorklass, CK, Reserv-CAC, BOS-junior
54. IMSE VIMSE SHADOWCAT SE26077/2014 f 2014-03-16
e. Mariell De Marque Isar Fylgiabroder SE56181/2012
u. Bennaz' Uu-Uszih Kru-Nhis S28416/2008
Uppf. Ewa Granath Moholm
Ägare. Lise-Lott Kroglund Åkersberga
Excellent
55. MARIELL DE MARQUE KIMARA KARISMA SE48211/2014 f 2014-07-22
e. Mariell de Marque Frico Fylga-barn SE50553/2011
u. Mariell de Marque Delightful Deal S18487/2008
Uppf. Ingemarie Gradell Åby & Lena Johansson Skärblacka
Ägare Elisabeth Palmcrantz Norrtälje
Excellent, 2:a juniorklass, CK
56. MARIELL DE MARQUE LEKATT AV FYLGIA
SE52354/2014 f 2014-08-29
e. Borgarmarken´s Mustang Cobra S52855/2007
u. Okoska Koroscenko se38355/2011
Uppf. Ingemarie Gradell Åby & Lena Johansson Skärblacka
Ägare. Eva Gustafsson Vadstena
Very Good
57. MARIELL DE MARQUE LOTASS AV FYLGIA
SE52355/2014 f 2014-08-29
e. Borgarmarken´s Mustang Cobra S52855/2007
u. Okoska Koroscenko se38355/2011
Uppf Ingemarie Gradell Åby & Lena Johansson Skärblacka
Ägare Beatrice o Ester Cassel Norrköping
Excellent
58. PUSZTASARJA IGRICE SE19235/2015 f 2014-08-23
e. Akinnaz Laborc SE62348/2012
u. Pusztasarja Füsti MET.PM.6559/12
Uppf.Keve Gabor Baja UNGERN
Ägare Lotta Arne Karlskoga
Excellent, 3:a juniorklass. CK
59. REGI VAGYAM ESZTER SE 42935/2014 f 2014-06-11
e. Rebuz SE 24882/2011
u. Regi Vagyam Babics SE 25323/2010
Uppf. Ulla Förare Sundsvall
Ägare Sanna Nöjd Tungelsta
Excellent, 4:a juniorklass. CK
ÖPPEN KLASS
60. RLD N RLD F AKINNAZ GRAPPA
SE41329/2011 f 2011-05-28
e. Arnie Bohemia Vivace, S11770/2009
u. Akinnaz Quick Silwa, S49833/2007
Uppf. Annika Lindén Torsåker
Ägare Carina Jangbrand Norrköping
Excellent
61. ARKOSLIGETI KOCOS CIROKA
SE37868/2013 f 2012-11-13
e. Arkosligeti Kocos Fergeteg METPM5085B/04
u. Arkosligeti Kocos Ugrifüles METPM6335/11
Uppf. Árkosi József UNGERN
Ägare Camilla Carlsson Norra Sorunda
Excellent, 4:a öppen klass. CK
62. BISSIBINGENS FREIDIG FIONA NOJO
NO38687/13 f 2013-03-29
e. Bissibingens Earl Grey CsDe NO32428/11
u. Angel Eyes NO31445/10
Uppf. Iren Zahl og Ann Grete Johansen Askim NORGE
Ägare Maud Johannessen Gamle Fredrikstad, NORGE
Don’t not compete
63. RLD N RLD F RLD A CAMMS DEIA SE41227/2013 f 2013-06-07
e. Eifoszan Gyors Figo SE34721/2010
u. Camms Bizzy SE51512/2010
Uppf. Camilla Carlsson Norra Sorunda
Ägare Åsa Lundbergh Årsta
Excellent, 2:a juniorklass, CK
64. CSERESZNYÉSKERTI-CSALFA ZANZA
SE38308/2014 f 2014-02-01
e. Csunyatelepi Jóbarát METPM 6164/10
u. Cseresznyeskerti-Csalfa Varázs METPM 6208/10
Uppf. Anikó Gergely UNGERN
Ägare Emma Willblad Österhaninge
Excellent, 1:a öppen klass, CK, CAC, BOS
65. CUIDADO TIPSY TÜNDI-BÜNDI SE29230/2012 f 2011-11-12
e. Lamkar Apollo METPM6301H/10
u. Cuidado Perfectly Pumilisusz METPM6303H/10
Uppf. Kate Pinches UNGERN
Ägare. Petra Bast Hässelby Strand
Excellent
66. MAKTEZ YATZIE SE24535/2013 f 2013-03-15
e. Maktez Ohzzchar SE48193/2010
u. Kjellberget's Flisan S60779/2005
Uppf. Christina Elmsäter, Jönköping
Ägare. Rosita Roth Braås
Excellent
67. OVIKSFJÄLLENS LANYA SE52321/2012 f 2012-08-26
e. Bagarsjön's Zaké Av Ouzo S50475/2009
u. Oviksfjällens Skrållan II S55196/2005
Uppf. Astrid Edfalk Oviken
Ägare. Monica Mantel Stockholm
Excellent, 3:a öppen klass, CK
CHAMPIONKLASS
68. SELCH FILCH CIB WW-13 HUCH NORDV-09 NORDJV-09 NORDUCH
CAMMS AMETIST S65093/2008 f 2008-09-25
e. Karvakorvan Vesihiisi FINER14120/02
u. Bennaz' Gg-Ghriszla Brah-Usz S30735/2004
Uppf/Ägare Camilla Carlsson Norra Sorunda
Excellent, 3:a championklass, CK och 4:a best female
69. DK UCH FI UCH NORD JV-11 SE UCH SE V-12
CAMMS BLIXTRA SE51511/2010 f 2010-07-20
e. Lovasbarat Glenn VDH/PMZ40247
u. Bennaz' Gg-Ghriszla Brah-Usz S30735/2004
Uppf. Camilla Carlsson Norra Sorunda
Ägare. Monika Åsberg Tullinge
Excellent, 2a championklass, CK och 2a best female
70. RLD N SE UCH EGO DOG'S AMAZING AND EXCLUSIVE
SE30333/2011 f 2011-04-03
e. Mariell De Marque Vilden Ydor S68163/2004
u. Akinnaz Quick Step S49830/2007
Uppf. Emma Willblad Österhaninge
Ägare. Johanna Strandner Kungälv
Excellent, 2a championklass, CK och 3a best female
VETERANKLASS
71. C.I.B KBH V-08 NORD UCH
MARIELL DE MARQUE SZPIRELLA OOPSZAN S14725/2002
f 2001-12-30
e. Napos Ravasch S33958/97
u. Kilvan Larma a Mariell S18772/97
Uppf. Ingemarie Gradell Åby
Ägare.Elisabeth Palmcrantz Norrtälje
Excellent, 1:a i veteran klass, CK, BOS-veteran
SZUKA
AVELSKLASS
72. C.I.B DK UCH FI UCH SE UCH OKOSKA KOROSCENKO S38355/2011
f 2008-02-15
e. Nyirségfia Bogancs MET5754
u. Galla-Hegyi Becses METPM3199/99
Uppf. Ladislav Tarr Slovakien,
Ägare. Ingemarie Gradell & Lena Johansson Skärblacka
Deltager med:  38, 44, 46, 47,
1:a avelsklass, HP, best avelsklass, BIS avelsklass
TENYÉSZCSOPORT
C. KENNEL AKINNAZ
Ägare. Annika Lindén Torsåker
Deltager med: 34,51, 52, 60
1 HP Best breedingroup, (didn´t say to BIS finals)
D. KENNEL MARIELL DE MARQUE
Ägare. Ingemarie Gradell Åby & Lena Johansson Skärblacka
Deltager med: 38, 44, 46, 47
KAN BÉBI 4-6 MÅN
101. CSILLAGOSZ EAGLE EYE SE10049/2015 f 2014-12-13
e. Maktez Eliz S12258/2006
u. Csillagosz Belliz SE53753/2012
Uppf. Cissi Nyström Mjölby
Ägare Allan Lund Nyköping
1 HP, best puppy mini
KAN KÖLYÖK 6-9 MÅN
102. EGO DOG´S CASEY THE CLOWN SE10629/2015 f 2014-11-07
e. Pumidoroaramis ROI11/124119
u. Camms Beautiful Yeba SE51513/2010
Uppf. Emma Willblad Öster Haninge
Ägare Ramona H Järnving Lidingö
2:a
103. EGO DOG´S COOPER THE COMBATED SE10628/2015 f 2014-11-07
e. Pumidoroaramis ROI11/124119
u. Camms Beautiful Yeba SE51513/2010
Uppf. Emma Willblad Öster Haninge
Ägare Daniella Olsson Handen
1 HP, BOS puppy
SZUKA
KÖLYÖK 6-9 MÅN
104. CSERESZNYÉSKERTI-CSALFA ZSEBI
SE23410/2015 f 2014-10-30
e. Csunyatelepi Jóbarát METPM 6164/10
u. Cseresznyeskerti-Csalfa Ustökös MET.PM 6070/09
Uppf. Anikó Gergely UNGERN
Ägare Ewa Granath Moholm
3:a
105. CSERESZNYÉSKERTI-CSALFA ZSURLÓ
SE25626/2015 f 2014-10-30
e. Csunyatelepi Jóbarát METPM 6164/10
u. Cseresznyeskerti-Csalfa Ustökös MET.PM 6070/09
Uppf. Anikó Gergely UNGERN
Ägare Thomas Ohlsson Åryd & Lena Johansson Skärblacka
2:a HP
106. EGO DOG´S CATHY THE HILARIOUS SE10632/2015 f 2014-11-07
e. Pumidoroaramis ROI11/124119
u. Camms Beautiful Yeba SE51513/2010
Uppf. Emma Willblad Öster Haninge
Ägare Johanna Strandner Kungälv
1:a HP, BOB-puppy, BIS-puppy
107. EGO DOG´S CHLOE THE CHAMP SE10631/2015 f 2014-11-07
e. Pumidoroaramis ROI11/124119
u. Camms Beautiful Yeba SE51513/2010
Uppf/Ägare Emma Willblad Öster Haninge
4:a

 
Fodor Zsolt

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mariell de Marque kennel (english)

Galla - Hegyi kennel

Az agility